A csend

Kinek mi jut eszébe a csendről? Szereti vagy épp megőrül tőle? 

A csendre törekszik minden spirituális ember, hogy abban megtalálja a válaszokat a kérdéseire, önmagát a káoszban. Ugyanakkor a csenddel büntetni is lehet. 

Ki ne élte volna meg élete során legalább egyszer, ha nem többször, hogy akit szeret, valamiért haragszik, de mikor rákérdez, akkor "Semmi." a válasz, holott érezni rajta, hogy másképp viselkedik, mint szokott, megvonja a szeretetét? Nos az lélekölő tud lenni. 

Amikor ezt egy szülő teszi a gyerekével, akár huzamosabb ideig is, mit üzen és tanít neki? Azt, hogy rossz vagy, nem szeretlek. Arra sem vagy méltó, hogy megbeszéljük a problémát, nem érezlek annyira egyenrangúnak, hogy bevonjalak. A dühét a szülő a gyerekre így vetíti, ezzel vezeti le saját belső frusztrációját, amit másképp nem képes. Valójában nem is néz magába, hogy mi okozza nála ezt a belső feszültséget (biztosan nem a pici gyerek). Az az ártatlan kis lény pedig nem érti, és csak őrlődik belül, hogy mit tettem, mit kellene tennem, hogy szeressen? És olykor még akkor is bocsánatot kér a szülőtől, mikor nem érzi magát hibásnak adott helyzetben, csak hogy újra nyugalom legyen körülöttük és kapcsolódni tudjon a szülőhöz. Ezt lelki terrornak, manipulációnak is nevezhetjük, hiszen a szülő eléri a viselkedésével, hogy a gyerek kevésnek, rossznak, hibásnak érezze magát, megalázkodjon és ezáltal a szülő magasabb rendűnek érezheti magát, nyer. Mit nyer? pillanatnyi kielégülést, hogy legyőzött egy másik emberi lényt, egy gyereket. Meddig lesz ez elég?  A következő adandó alkalomig, amikor porig alázhatja, eltiporhatja. 

Természetesen ez is egy átvehető minta, amit a most még gyerek vihet majd tovább a saját családjába felnőttként. Jó lenne, ha valami más örökséget hagynánk hátra az utókornak.... :)

Ez nem feltétlen szülő-gyerek kapcsolatban alakulhat így, hanem felnőtt, akár párkapcsolatban, munkahelyi kapcsolatban is. A fölé- és alárendeltség fenntartása hatalmi harc. Mindaddig, amíg versengés van, küzdés a másikkal szemben, valamiért, addig igazán senki sem lesz győztes. Valójában egyik sem érzi jól magát benne. Mert aki "nyer" nem állandó mámorban éli életét, a pillanatnyi öröm után újra generálja a félelmét, amit a másik el-/lenyomásával igyekszik leküzdeni. Aki veszít, annak önértékelése még alábbhagy. 

Tranzakcióanalízisben ezt úgy jelenítik meg, hogy szülő és gyerek közötti tranzakció, kapcsolódás, amiben mindkettőt testesítheti meg felnőtt ember, csak épp egyik a másikat gyermeki létállapotba kényszeríti azáltal, hogy ő szülő én-állapotból szólítja meg, vonja be a kapcsolódásba, felnőtt (egyenrangú fél) helyett. Hogy könnyítsem ennek átláthatóságát, ismertetem egy példán keresztül: férj hazamegy, feleség elújságolja neki, hogy találkozott a régi szomszéddal (aki férfi), lelkesen mesél, mi minden történt vele azóta. Férjnél bekapcsol a féltékenység, a kevés vagyok érzés, amit pici korából hoz magával. Minden más férfiban talál valamit, ami biztosan jobbá, többé teszi nála, az asszonynak is valószínűleg tetszik az a másik emiatt, mert valami olyat tud, amit a férj nem. (ez természetesen fordítva is lehet, a feleség érzi kevesebbnek magát például szülés után, mikor még itt lóg ott lóg a felesleges bőr és nem fér bele a csinos ruháiba.) Most a férj szemszögéből nézve beindul a kivetítés (projekció), elképzeli a feleségét a volt szomszéddal különböző helyzetekben és megindul a tranzakció a feleség felé: "Éhen halok, hazajöttem fáradtan a munkából, a vacsora meg nincs kész, mert elbeszélgetted az időt." (szülő) Feleség: "Mindjárt kész, sietek." (gyerek) Itt rejtett tranzakció jelenik meg, hiszen nem az étel volt a lényeg. Emögött meghúzódott a féltékenység, ami nincs kimondva egyenesen. Feleség érzi a férj neheztelését, valószínűleg azt is, hogy nem a vacsora miatt van, és elkezd kompenzálni, kedveskedéssel, vagy épp dacos lesz és "neki jár ennyi pihenés" gondolatával jól odab...ssza a tányért a férj elé az asztalra. Persze a férj nyertesnek érezheti magát, mert már nem érzi olyan jól magát a feleség, elvette a lelkesedését, elérte a célját. A feleség pedig érezheti magát szolgaléleknek, és valójában egyik sem érzi jól magát tőle, nincs nyertes. (egy csavar: ha a feleség épp azért mesélte ezt el a férjnek, hogy felkeltse az érdeklődését, csak épp nem úgy érte el a célját, mint várta, akkor még csalódás is érte, ami lelombozhatja). 

Eszembe jutott még egy példa: betegség. Egyik fél, mondjuk feleség lebetegszik. Férj igyekszik mellette lenni, ápolja, de mikor a feleség alszik, akkor leül játszani a neten. Feleség kér teát, férj már csinálja is. Mégis, mikor a férj nem néz be hozzá fél órán keresztül, akkor már elindul benne a bogár, hogy felém sem néz, az sem érdekelné, ha meghalnék (betegen amúgy is sokkal érzékenyebbek vagyunk). Vár, vár, egyszer már nem bírja tovább, és kikiált a férjnek, hogy már nagyon éhes. Mikor a férj beviszi a vacsorát, a feleség duzzog, de nem mondja mi baja. A férj nem érti, talán mást enne? Nincs kedve most mást készíteni, elkezd ő is dacos lenni, hogy megtesz mindent, de a feleségnek semmi sem elég jó. Már ott a feszültség, holott csak a feleség betegen rengeteg gyengédségre vágyott, szerette volna, ha a férj mellette van, beszél hozzá, átöleli stb. Azonban nem mondta ki, csak elvárta volna. A férj meg nem született gondolatolvasónak, talán kitanulhatná, ha meg szeretné óvni magát a jövőben hasonló incidensektől. Ez is egy rejtett tranzakció. 

A következő példa pedig (cikáznak a gondolatok a fejemben :) ) a kertes ház. Asszony imádja a virágokat, kertet, miatta nem lett az egész udvar lebetonozva, vagy befüvesítve. Férj utálja a kertet, de besegít, ha muszáj, nyilván nem olyan minőségben, ha a háta közepére sem kívánja a kerti munkát. Asszonyka elfárad a napon kapálásban, gyomlálásban, és szemrehányást tesz a férjnek, amiért az nem pusztul vele együtt a napon. Talán meg is kérte a férjet erre-arra, amit nem azonnal ugorva tesz meg, mert egyszerűen neki az nem feltöltődés, nem okoz akkora örömöt, mint a feleségnek, ezért elódázza a dolgot. Persze lehet, hogy ki sem mondta a kérését a neje, csak elvárásként jelenik meg részéről, amit a viselkedéséből, nézéséből kellene levennie a férjnek. Aki nem veszi le, mert épp el van foglalva a használtautó.hu oldallal a neten, vagy barkácsol valamit a fészerben. Ebből is csak nő a feszültség, amikor mindketten megtalálhatnák a saját maguk örömforrását, ha élni hagynák a másikat békében. Lehet mögötte jó szándék, hogy örülne, ha mellette, a közelében lenne a férj akkor is, mikor ő a kertben görnyed, csak nem mindegy a tálalás, hogy milyen stílusban kérünk segítséget. Védekezhetünk azzal, hogy én szépen megkértem őt, de akkor sem....! Ha az a kérés úgy hangzott el, hogy nem látod, hogy már benövi a gaz az egész kertet?! Igazán csinálhatnál te is valamit. Mennyivel hangzik kedvesebbnek, hogy nagyon elfáradtam, de még ezt meg azt meg  szeretném csinálni, hogy eső előtt készen legyek, lenne kedved segíteni? Utána megihatnánk egy sört a teraszon, vagy elmehetnénk sétálni, barátokhoz stb. Erre még mindig lehet az a válasz, hogy nincs kedvem. Egy megengedő kapcsolatban. Ahol elfogadja mindkét fél, hogy a másiknak nem vágya az, ami az enyém. De így szerettem meg őt és elfogadom, hogy ő másképp működik. Én választom a kertészkedést, mert szeretem, ha nem bírom, akkor kisebb területen művelem, nem várom el a másiktól, hogy csinálja, ami nekem jó, neki nem. Akkor még mindig lehet hívogatni azzal, hogy szeretem, ha itt vagy te is, nincs semmi, amit itt szívesen csinálnál a közelemben? Összességében az egyenes tiszta kommunikáció sokkal célravezetőbb, mint ezek a játszmák.

Ilyen játszma jelenik meg a csend felállításakor is, mikor nem beszél egyik a másikkal. Bújhat a "fáradt vagyok" mögé is (ami persze igaz is lehet, ezt érzi a másik, mikor valós), de akár heves vita után is felállhat. Szeretetmegvonással irányít az egyik, büntet, teszi a másikat gyermeki létbe, mikor nem kapott szeretetet, ha a szülő épp úgy akarta. Akkor még ki mástól kapott volna, mikor pici volt....?  Ezt előidézheti egy párkapcsolatban a hasonló szituáció, vita után vagy akár helyette is. Kiválthat dühöt a másikból (hiszen kellemetlen emlék villan fel), vagy épp előjöhet újra belőle az a pici gyerek, aki bocsánatot kért a semmiért (ettől is lehet dühös!) - tulajdonképpen a létezéséért, hisz nem tett semmit -, vagy csak azért, mert a másiknak rossz napja volt. 

Aki gyerekként gyakran megélte a csenddel verés állapotát, annál felnőtt korban is be tud kapcsolni ugyanaz a reakció, ha a párja például csak tényleg fáradt egy hosszú nap után, megjelenhet benne a félelem, hogy valami rosszat tett, azért hallgat a másik, és elkezd automatikusan tenni azért, hogy jóvá tegye. Ezek sérülések, amiket kisgyermek korban éltünk meg. 

Hogyan lehet ezeket meggyógyítani? Sok sok szeretettel, odafigyeléssel, és terápiával. Tudatossággal éberek lehetünk arra, ha bekapcsolnak nálunk ezek a reakciók, és viselkedhetünk másképp, mint eddig tettük.

Más szempontból a csend jelentheti számunkra az én-időt, mikor magunkban vagyunk és önmagunkkal foglalkozunk. Olyanokat teszünk, ami számunkra örömöt okoz, meditálva elmélyülünk a lelkünk alsó bugyraiban. Vagy csak időt töltünk önmagunkkal. Ez kinek milyen minőségben telik.... Van, aki élvezi és igényt is tart rá rendszeresen. Van, aki a változtatás eszközét látja benne és céllal teszi. Van, akinek nagyon nehéz önmagával időt tölteni. Ilyen esetben persze nem önbántalmazásról beszélünk, mint a csenddel verésnél, hiszen ez a módja csak kezdetben érződik nehéznek. Amint egyre jobban megismerkedünk önmagunkkal, megértjük a miérteket, és megtanuljuk élvezni a magunkkal töltött időt, belépünk a fent említett "igény van rá" állapotba, mert feltölt energiával, letisztul benne minden, ami esetleg zavaros volt addig. 

Én személy szerint nagyon szeretem a csend magam által választott módját. Azonban a csenddel verésben is volt részem rengetegszer, ami kegyetlen volt. Mindenképp afelé terelném a hasonló megélésekben részesülteket, hogy forduljanak szakemberhez, önmaguk megerősítése érdekében. A segítségével sikerül megtanulni kezelni ezeket a helyzeteket, és a csend élvezetéhez eljutni. 

Szeretettel ölellek benneteket,

Anita