Egyedül lenni

Egyedül lenni nem mindig azt jelenti, hogy mindenki elment otthonról. 

Az egyedüllét lehet boldog és fájdalmas. Hogy hogyan éljük meg, nagyban meghatározza a környezetünk, és főként a belső lelkivilágunk.

Amikor azért éljük meg az egyedüllétet, hogy összeszedjük magunkat, megpihenjünk két párkapcsolat között, erőt gyűjtsünk, hogy aztán elrugaszkodjunk a magány sötétségéből, akkor lehet hasznos is.

Amikor azért éljük meg az egyedüllétet, mert bezárkózunk a külvilág elől, félelmeinkből épített vastag kőfalak vesznek körül bennünket, amelyek kellő biztonságot nyújtanak, és ezért nem is merészkedünk ki onnan, hanem még aki kivont karddal elszántan közeledne is a várunkhoz, azt is elüldözzük egy sárkány segítségével, nos az már lehet romboló. Hiszen mind vágyunk egy társra, szerelemre, szeretetre. De a falakon át ritkán szűrődik be fény, a dohos biztonság pedig elég nyomasztó. 

Amikor azért éljük meg az egyedüllétet, mert azt választjuk.... mindig mi választjuk. Az egyedüllét megélése a hozzáállásunktól függ.

Megélhetjük lelkesen, építő jelleggel, hogy ebből valami nagyon jót hozunk ki, miben lehet hozzájárulás számunkra az egyedüllét, amit eddig még nem láttunk meg benne, vagy épp látjuk, csak a szenvedést választottuk eddig... mi lenne, ha most választanánk a fejlődést az egyedüllét által? 

És megélhetjük az egyedüllétet úgy, mint egy vár fogságába esett királylány, királyfi, aki csak vár. Majdcsak eljön hozzá valaki, és akkor már nem lesz egyedül. Mi lenne, ha a várakozás csendje helyett kilépnél a várból és elindulnál? Kinyitnád a kapukat, beengednéd a fényt és az embereket, lehetőségeket?

Félelmetes? Félsz, hogy megint csalódás ér? Esetleg bántás? 

És ha változtatnál ezen a nézőpontodon?

Mi lenne, ha a lehetőséget látnád meg benne és annak az izgalmát, hogy most valami más lesz, valami jobb vár rád?

Félelmetes. Igen lehet az ismeretlen félelmetes, egy olyan érzés is, amire vágyunk, mint például a szerelem. Lehet félelmetes, ha eddig negatív élmények társultak hozzá, a szeretethez fájdalom. Akkor automatikusan bekapcsolnak a szirénák, mikor közeledne egy szerelmes szív, hogy vigyázz, megint az lesz. De mi van ha nem? Máris elzárod magadtól a lehetőséget, hogy teljesüljön, amire vágysz, mert teret adsz a félelmeknek, amelyek talán csak elavult minták. Amelyek elszakítanak egy olyan valóságtól, amit megélhetnél, ha nem löknéd el magadtól.

Mikor valaki közeledik, te pedig ellenállásban vagy a saját érzelmeiddel, nem engeded meg magadnak, hogy elhatalmasodjon a világodban a szeretet, mert ijesztő számodra, amit eddig még nem tapasztaltál, akkor soha nem is fogod érezni. 

Lehetséges, hogy lett volna már, aki kirángat a magányodból? Az egyedüllétből? Csak észre sem vetted, mert annyira el voltál foglalva a falaid karbantartásával? Vagy észrevetted és még magasabbra húztad a falakat, hogy át ne jusson rajta, kitalálva mindenféle kifogást, amivel alátámasztottad, miért jó neked, ha nem jut át? 

A falak mögé semmi sem kerül, ha nem engeded. Se jó se rossz érzések. Megvédhet téged, és ugyanakkor elzár mindentől. Ezt érezheted abban is, ha nem valósulnak meg az álmaid a párkapcsolat, család, a munka, karrier terén, baráti kapcsolatokban. Hiába szeretnél kapcsolódni tudati szinten, ha tudat alatt folyamatosan bojkottálod azt. 

És ha nem kapcsolódsz sem másokkal, sem önmagaddal, akkor mit érsz el? Energiaszegény állapot, szenvedés, önsajnálat, áldozati szerep, szegény én. Mozdulj ki ebből az állapotból, csak egy lépést tegyél meg, az elsőt kifelé.

Olvastam egy mesét, amiben egy férfi megvette az öltönyét, hogy majd ha egyszer meghívják egy összejövetelre, akkor azt fogja felvenni. Hívták őt sportolni, oda nem jó az öltöny és különben sem egy aktív életet élő ember. Hívták őt barátok egy kávéra, de akkor épp nem volt kedve. Aztán a szomszéd beszélgetett volna vele, de mivel benne volt egy sorozatban, inkább azt választotta. Elvágta az összes közeledést. És csodálkozott, miért nem tudja felvenni az öltönyt, és sajnálta magát, hogy egyedül van, "nem hívják sehova". Ő választotta ezt. Mert biztonságosabb volt számára a saját társasága, mint bárki más, akiben csalódhat, aki elhagyhatja, ugyanakkor aki szerethetné őt, aki mellett megtapasztalhatná, hogy lehet őt szeretni. Hogy lehetne, ha még ő maga sem hiszi ezt? Magányos marad, míg fel nem húzza a redőnyöket és be nem engedi a fényt. 

A magány és az egyedüllét nem ugyanaz - olvashattuk sok helyen már. Egyetértek. Magányt megélhetünk egy kapcsolaton belül is, ha teljesen más világ a két ember és képtelenek kapcsolódni, vagy ha annyira sok sérülést okoztak egymásnak, hogy inkább a társas magányt választják, elvonulnak a másik szobába, a facebookon olvasgatnak, játszanak. Magányos lehet egy egyedülálló is, aki vágyna a társra, ezért nehéznek éli meg a egyedüllétet.

És akkor beszélünk magány nélküli egyedüllétről, mikor az egyedül töltött időt is képesek vagyunk pozitívan megélni. Kihozni belőle és magunkból a legjobbat. Amikor tudjuk, mi okoz örömet, és megéljük azt az egyedül töltött időben. Közben persze lehetnek társas kapcsolataink is, barátok, akár párkapcsolatban is élhetünk és abban az én-idő alatt teszünk olyan önfejlesztő vagy örömteli dolgokat, amik rólunk szólnak és építenek, feltöltenek életerővel, energiával, ami még több örömöt hoz az életünkbe. Az egyedüllétet pozitívan megélni lehetséges, ha azt választod. Szenvedés, ha azt választod. 

Magányosnak lenni társnélküliséget jelent, elzárkózást a külvilágtól, másoktól és önmagunktól is. Ezzel szemben amikor önmagunkban elmerülünk, olyan felfedezéseket tehetünk, mint aki egy kalandtúrán vesz részt. Izgalmas és titokzatos, a kulcsok a kincsesládákhoz a kezünkben vannak. Csak meg kell találni a megfelelőt. 

Te mit választasz? Magányt vagy egyedüllétet? Te hogy éled meg egyiket s másikat? Miben vagy most? Ellököd az embereket, egyedül érzed magad mindenben, vagy sokan vesznek körül? Miben érzed jól magad és mi a komfortos számodra, ami ugye nem feltétlen jelenti ugyanazt... 

Nem lehetsz magányos, ha van kivel megosztanod a szereteted, az örömöd, a boldog pillanatokat. Tegnap a barátnőm kislányával tölthettem pár órát. Blani annyira csodás! Örökké vidám és csacsog folyamatosan, energiabomba, mosolyog és boldog, önfeledten játszik bármivel, amibe belefogunk, kezdve az építőkockáktól, a játszótéren át a betonra felfestett ugróiskoláig mindennel. A pozitivitása átragad másokra is, a közelében olyan, mintha újra gyerek lennél, megélheted a pillanatot, mert nem is hagy elveszni a gondolatokban, ha mégis eltévednél, visszaránt azonnal a jelenbe, a mostba. Engedd be te is ezt az energiát magadba, áramoljon a testedben, lelkedben, töltsön fel. Engedd a közeledbe a gyerekeket, felnőtteket egyaránt, hogy ez a szeretet áramolhasson minden irányba. Nézz szét, kik vesznek körül? Milyen a töltés köztetek? Fáradtabbnak érzed magad utána, vagy feltöltve? Vedd körbe magad pozitív beállítottságú emberekkel és emelkedj felül a szenvedésen. 

Nagyon szeretek beszélgetni a párommal, mert olyan gondolatokat ébreszt bennem, amik inspirálnak és olyan érzelmek áradnak belőle felém, amiket még én sem tapasztaltam és bizony olykor még nekem is okoz nehézséget befogadni azt. Önmunka. Hogy a szeretetet - amit megérdemlünk, és ami jönne kívülről, hiszen vágyunk rá, kértük - elfogadjuk és befogadjuk. És áraszthassuk mások felé, örök áramlásban tartva. 

(Amennyiben megosztanád a gondolataidat, érzéseid másokkal is, illetve segítenél másokon a pozitív, támogató, megértő, szeretetteljes hozzáállásoddal, akkor Facebookon a most induló "Léleksimogató" zárt csoportban megteheted, mindenképp hozzájárulás lesz számukra. A meghíváshoz kérlek jelentkezz nálam. Köszönöm!)