Fejlődés kapcsolatok változása mellett

Sokan olvashattunk, hallottunk arról, milyen jó is az, amikor elindulunk az önfejlesztés útján. Hogy ez mivel jár? Előre nem tudhatjuk, mégis van néhány szinte biztos következménye. 

Amikor megszületünk, és gyerekkorunk kezdetéhez érünk, már elkezdjük gyűjteni a barátainkat, akik elkísérnek bennünket rövidebb-hosszabb szakaszokon, akár egy életen át is. Ahogy felnőtté válunk, már cserélődni kezdenek, hiszen iskolát váltunk, munkahelyet, családunk lesz, esetlegesen gyerekek is. És persze idősebb korban is jöhet olyan változás, amely a barátaink elvesztéséhez vezet, például amikor beköltözünk egy otthonba, ha azt választjuk (mi vagy a család), de barátokra ott is lelhetünk. Mindig adott körülmény és maga az ember személyisége határozza meg, kik lépnek be és kik távoznak az életünkből. 

Az én életem során is így történt, sok baráttal büszkélkedhettem Alsónémedin, ahonnan származom. Budapesten, ahol laktunk már kevésbé. Majd ahogy férjhez mentem, néhányan maradtak csak tartósan mellettem, és egyetlen egy, aki a mai napig. Budapesten pedig gyerekként nem igazán voltak, felnőtt koromban egyre több, ahogy érkeztek a gyerekeim is a családba. Átrendeződött a kapcsolódás minősége, hiszen a kicsik által szerveződtünk, és már kevésbé volt mély. Az iskolás időkből egy-egy barátnőm még ma is része az életemnek. Munkahelyről kettővel tartom a kapcsolatot, pedig 21 évig dolgoztam egy helyen. És családilag egy olyan van, akikkel kor, nem és érdeklődés szintjén minden családtagommal együtt tudunk minőségi időt eltölteni. Akik eltávolodtak, illetve akiktől eltávolodtam, úgy gondolom, azért történt, mert az élet más irányba terelt bennünket, vagy mert megváltozott az érdeklődési körünk, illetve másképp tudok kapcsolódni az évekig tartó önmunka után hozzájuk. Ma már a problémákról  való fecsegés helyett megértést és megoldásokat keresünk rájuk, egymást építeni, emelni jövünk össze, jól érezni magunkat, feltölteni egymást. Amikor még szenvedésben éltem, olyanokhoz kapcsolódtam, akik szintén valami hasonlót éltek meg (sorsközösség?), vagy akik adtak energiát a túlélésemhez. A változtatásban pedig a tanítóimhoz. Azóta már rendeződött - igaz fájdalmas megélések árán - az életem, boldog párkapcsolatban élek, a párom a legjobb barátom is egyben. Ezek a változások természetesek, és nem éltem meg veszteségként, inkább hálás vagyok a korábbi barátaimnak, hogy akkor ott mellettem voltak, elkísértek egy darabon. Mindenki a saját életének kovácsa, és mind arra törekszünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy szeretve legyünk. Van, aki a mástól kapott energiából él: ráteszi a terheit arra, aki meghallgatja a sérelmeit; esetleg lelkileg bántalmazza a másik felet, aki ezt elviseli (ez a kapcsolódás is lehet egy hozott minta). Van, akinek épp ez az életcélja, hogy másokat szolgálhasson (ez is lehet hozott minta, hitvallás), és ha kiesik a "rászoruló" fél, ugyanolyanhoz kapcsolódik újra. Van, aki pedig azután érzi jobban magát, hogy kizárta a számára mérgező kapcsolatokat, ahol belőle éltek, ahol ő adott csak viszonzás nélkül, ahol lehúzta egy beszélgetés ahelyett, hogy emelte volna a hangulatát, ahol kevésnek érezte magát, mert úgy beszéltek, bántak vele. Eldönthetjük, hogy benne maradunk egy ilyen kapcsolatban, vagy mást választunk. 

A lelki fejlődésünk egy belső megélés elsősorban. Elindulunk azzal, hogy ki vagyok én? Honnan jöttem, mit hoztam, kitől mit vettem át, milyen minták szerint élem az életem, milyen nézőpontjaim vannak az élet dolgairól? És azok a nézőpontok vajon az enyémek? Építenek vagy visszatartanak? Számtalan kérdés tisztázása után észrevétlenül elindul egy párhuzamos folyamat, önmagunkat egyre jobban szeretni kezdjük a megértések és megbocsátások után, mert rengeteg történés miatt neheztelünk magunkra. (Ami a tudatunkban nem feltétlen jelenik meg tisztán, érzékelhetően, de az önmunka során szépen megmutatja magát.) Amikor sikerül magunknak megbocsátani, meglátni magunkban a jót, azt a személyt, aki csak szeretetre vágyik és ennek céljából tesz mindent, akkor elkezdjük magunkban azt a kicsit nagyon szeretni, erősíteni a pozitív tulajdonságait, képességeit, mint a saját gyermekünket, akit meg kell védeni az ártó szándéktól. Na ezért is tudnak ebben a szakaszban lecserélődni körülöttünk emberek. Akiket eddig behúztunk, hogy tükrözzék számunkra azt a személyt, akinek hittük magunkat, a nem szerethetőt, értéktelent, akit lehet bántalmazni (testileg ill.lelkileg az eddigi minták, hitrendszereink szerint), lecseréljük olyanokra, akik már a valódi szerethető, értékes énünket erősítik a jelenlegi hitrendszerünkhöz illeszkedve. Ráeszmélünk arra, hogy nekünk nem tápláló a korábbi kapcsolódás, felnövünk arra a szintre*, hogy kiálljunk magunkért, meghúzzuk a határainkat és változtassunk. Az önismereti út során egyre könnyebbé válunk, egyre inkább meglátjuk a belső világunk szépségei után a körülöttünk lévő valóság csodáit is. Majd az észleléseink után szinte természetessé válik, hogy abban létezünk, már-már körülvesz, végül eggyé válunk vele. Ahogy bennünk egyre kiegyensúlyozottabb a kapcsolat önmagunkkal, kívül is megjelenik ugyanaz a harmónia és szépség. 

A kapcsolatok változása csak egy a sok pozitív változás közül. Mert igen, pozitív változás akkor is, ha elveszíthetünk gyerekkori barátságokat is - ezek a hozadékai annak, hogy olyanokhoz kapcsolódunk, akik hozzájárulnak a jelenlegi valóságunkban megélhető jóllétünkhöz -, nem cipelünk megfelelésből, elvárásból visszahúzó kapcsolatokat magunkkal. A szívünk, lelkünk jelzi, hogy építő vagy lehúzó számunkra egy emberrel való kapcsolódás. Csak figyelni kell rá, könnyebb vagy nehezebb egy vele való beszélgetés közben, után? (Tűnhet persze ez önzőségnek, holott ha mindkét fél belegondol, ha megteheti, mit választana őszintén magának?)

Amennyiben nehéz, még mindig választhatsz: maradok számára támasz, kapaszkodó, és engedem, hogy ott tartson azon a szinten*, ahol nekem már nem komfortos, vagy elengedem szeretettel és megyek a magam útján, amelyben már nem szerepel az a kapocs, ami eddig összekötött bennünket. Ez lehet akár egy nehézség, amibe a másik még kapaszkodik, élteti, mi már túllépnénk rajta, és előre nézünk. Lehet, hogy a másik azt a korábbi - önismereti munka előtti - személyiséged ismeri, ahhoz tudott kapcsolódni, annak a veszteségeihez, abban az áldozatszerepben tudott részt vállalni veled, mert az ő életében is voltak hasonlók. Most, hogy te már azon túlléptél, már nem éltetnéd a korábbi megéléseket, és jobb, értékesebb embernek érzed magad, mint korábban - hiszen az is vagy -, a másiknak nehéz ezt elfogadni és visszarántana, amikor csak teheti, hogy újra tudjatok kapcsolódni. Ez történhet egy egészen finom és nagyon durva módszerekkel egyaránt. Az időnkénti beszélgetésre/találkozásra invitálásoktól a leértékelésig széles a skála. 

(* amikor szintekről beszélek, önismeretben értendő, ítélkezésmentes)

Amikor a kapcsolatvesztés családon belül történik, nyilván érzékenyebb a téma. Egy rokon, akár szülő, testvér, társ, gyerek távolodása, mert megváltoztál.... na ott már az érzelmi kötődés és annak lazítása lehet nehéz. Kérdés itt, hogy mennyire volt korábban szoros az összetartozás, és mennyire érzed annak az igényét, hogy megszakítsd a kapcsolatot, mennyire tudtok együtt fejlődni, változni. A megszakítás az én nézőpontom szerint akkor lehet könnyebb, ha mindketten önálló életet éltek, az érdeklődési kör, és a nézőpontok teljesen mások, nem volt igazán erős kötelék. Amikor érzelmileg szoros volt a kapcsolat, ott csak átalakul egy más minőséggé a változásokat figyelembe véve. Persze ezt megelőzi egy próbálkozásos szakasz, mikor még visszaállítaná a korábbi kapcsolódást a másik fél, hiszen az a megszokott, komfortos, amiben tudja, hogyan működjön. Előfordulhat az a helyzet is, hogy korábban kevésbé vágytatok egymás társaságára, azonban a te fejlődésed benne is elindíthat egy változást, szívesebben kapcsolódna a mostani énedhez, közeledést is hozhat. Úgy gondolom, hogy aki szeret, képes lesz ehhez alkalmazkodni és ott lesz mindig, elérhető távolságban. 

Azok a barátaim, akik a mai napig mellettem állnak, elfogadják, ha időnként eltűnök, ha csak ritkábban beszélünk, ha aszerint élek, ahogy én jónak tartom, nem próbálják meg rám erőltetni a saját nézőpontjaikat, ha épp különböznek az enyémtől. Olyankor meghallgatjuk egymást, és elfogadjuk, hogy másképp vélekedünk. Teret engedünk egymásnak mérlegelni és ha mégis megtartom a saját választásom, akkor is mellettem állnak. Természetesen ez oda-vissza működik. Ez ad egy érzelmi biztonságot. Emellett pedig időnként, amikor úgy érezzük, visszajelzünk egymásnak arról, mennyire értékes embernek tartjuk a másikat, és mennyire értékes számunkra a barátságunk. Ahelyett, hogy leértékelnénk őt, mert nem a mi mintánkat követi, szeretettel és elfogadással fordulunk egymás felé. A kapcsolatunk minden elvárástól mentes. Nincs sértődés, ha egyikünk ritkábban hívja a másikat, mert mikor beszélünk, az a fontos, hogy most épp kapcsolódunk és ezt bármikor megtehetjük, mindig ott leszünk egymásnak. 

Ugyan nem úgy terveztem, hogy magamról írok ebben a blogban, de ha már így alakult, és olvassák a barátaim is - remélem magukra ismernek -, köszönöm, hogy vagytok nekem és a jó és nehéz időkben is mellettem álltatok. Nagyon szeretlek benneteket! Hálás vagyok azért, hogy nekem ajándékozzátok az időtöket, és támogattatok akkor is, amikor magamba fordulva kerestem az utam, és a továbbiakban is számíthatok rátok, amíg mind ezt választjuk. Akik pedig kiléptek az életemből, mégis olvassák soraimat, nektek is hálás vagyok, hogy akkor épp mellettem voltatok és akár tükröt mutattatok, hogy motiváljatok a változtatásra, akár "csak" fogtátok a kezem, hogy el ne merüljek, akár fiatal koromban az örömteli együtt létben vettetek részt velem (bulik, esti bandázások a parkban, strand, nyaralás...), nagyon köszönöm, mert mind hozzájárultatok ahhoz, hogy ma az legyek, aki vagyok. 

Anita

(Amennyiben megosztanád a gondolataidat, érzéseid másokkal is, illetve segítenél másokon a pozitív, támogató, megértő, szeretetteljes hozzáállásoddal, akkor Facebookon a most induló /lótuszvirágos/ "Léleksimogató" zárt csoportban megteheted, mindenképp hozzájárulás lesz számukra. A meghíváshoz kérlek jelentkezz nálam. Köszönöm!)