Bezárva és mégis szabadon

Sokan posztolnak különböző oldalakon arról, hogyan élik meg az otthon töltött napokat. Az introvertáltabb típusoknak talán könnyebb, akik szeretnek társasági életet élni, nekik kihívást jelenthet most ez az időszak.

Amikor Magyarországra is elért a vírus, kezdetben alig vették komolyan, ma már egyre többen védekeznek otthonmaradással, maszkokkal, kesztyűvel, fertőtlenítéssel az otthonukban, útközben, munkahelyen. 

Akik otthon tudnak maradni, távmunka és távoktatás nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználva, ott megoldottnak tekinthető talán a vírus elleni védekezés, főleg amennyiben beszerzett otthonra pár hónapra elegendő élelmiszert és használati cikkeket. Azonban van ennek az egész történetnek egy lelki vetülete is. 

Mi történik bennünk akár kijárunk, akár otthonunk védelme mögött? 

Sokaknál előtörhet pánik, önsajnálat, ítélkezés, neheztelés, félelmek, avagy nyugalom és várakozás arra, mit tartogat, miben lehet hozzájárulás ez most számunkra? Előfordulhat persze olyan is, aki most is lázad, majd ő megmondja a tutit, és majd ő megmutatja, hogy nem tesz semmit, amit mások védelme érdekében kérnek tőle. Csak azért se. Lázadók mindig voltak és lesznek is, közénk tartoznak ők is, ennek is nyilván valamilyen korábbi esemény lenyomata a működtetője, ez az ő saját programja. 

A pozitív hozzáállású magyarok talán kevesebben vannak egyelőre, bár remélem egyre többen lesznek. 

A magyar nép történelmét tekintve eléggé sanyarúságos sorsokat produkált, de azért volt szép és fejlődés is benne. Nem mennék bele a történelem részleteibe, mert ez a blog, poszt nem azt célozza, csak annyiban szerettem volna belenyúlni, hogy van alapja annak, ha a magyar nép (ahogyan a Himnusz is bús könyörgés egy szebb jövőért) fél a jövőtől, a nehézségekre, veszteségre összpontosít. Ezt tettük generációk óta. De előre vitt? Mi lenne, ha most változtatnánk ezen? Ha elengednénk a búskomorságot és borúlátást, helyette pedig találjuk ki, milyen jövőt szeretnénk magunknak és gyermekeinknek, unokáinknak, és azt alapozzuk, teremtsük meg most! 

Volt szerencsém kimenni Olaszországba pár éve, egy bajnokságra. Ahogy az olaszok énekelték a himnuszukat, az a lelkesedés, az összetartás, az a dallam, az energia, az életigenlés, mi minden volt benne, magával ragadott engem is teljesen! Egy igazi induló, amit szeretettel, szívesen énekel minden olasz, bárhol bármikor. Mind mosolyogva kántálta, fantasztikus volt és buzdító. 

A magyar Himnuszt egyedül én énekeltem. Büszkén, hangosan, ahogy a torkomon kifért, de mintha megölte volna a bulit. A mi Himnuszunk egy gyönyörű ima, meg is van a helye. Csak épp a dallama, a szövege a nehézségekre mutat. Feleleveníti, hányszor, milyen szenvedéseken kellett a magyar népnek keresztülmennie, nem egy fényes jövőt vizionál, épp ezért inkább lehúzó ereje van, szomorkás hangulata. Megfigyeltem, hogy a ballagásokon, évnyitókon manapság hangfelvételről játsszák le, a jelen levők pedig vagy egyáltalán nem (se gyerek, se felnőtt), vagy tátogva követik, és csak néhányan vállaljuk hangosan. Talán nem szeretik énekelni vagy szégyellik? Nem tudják a szövegét? Teljesen mindegy mi az oka. Korábban nekünk is voltak indulóink, melyeket a felvonulásokon és az iskolában énekeltünk, volt benne erő, lelkesedés, vidámság, csak épp az egy korszakhoz köthető, politikai nézeteket képvisel, ezért elítélik, nem éneklik. De azoknak az energetikai töltése valóban buzdító volt, előre mutató. Gyerekként nem foglalkoztunk vele, mit jelent, mit üzen, csak hogy jól esik énekelni. Esetleg találhatnánk a Himnuszunk mellé egy olyan vidám dalt, induló jellegűt, ami előrevisz, lelkesít, felemel, amit a fiatalok is szívesen énekelnek! 

Gyermekkoromban sok vidéki esküvőn vehettem részt, és emlékszem, mennyit nótáztak az idősek. Mindig elálmosodtam olyankor és a társaság fele le is lépett. Valószínűleg ezért is, de manapság már alig hallani a szép régi dalokat, amelyeket a nagyapáink annyira szerettek. Elkopott ez a szokás. Ők még átérezték annak a hangulatát, volt milyen emlékekhez kötniük, és összehozta a barátokat. A mai fiatalok már talán nem is ismerik ezeket, de ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor egy koncerten együtt, egymás vállát fogva éneklitek a szeretett dal szövegét, ahogy a torkotokon kifér. Ezek ma már hangulatban és stílusban nagyon eltérő számok lehetnek, az őseink nótái szomorúak és lassúak az emlékeim szerint. "Az én jó apámnál nincs jobb a világon...", "Akácos út, ha végigmegyek rajtad én..." ilyenekre emlékszem, nem hiányozhatott az esküvők repertoárjából. Gyönyörűek, ugyanakkor  véleményem szerint depresszívek is. 

Mi van, ha meghaladtuk már azt az időt, és elég volt a siránkozásból, a sebek nyalogatásából? Mi lenne, ha végre fiatalítanánk és olyan könnyed, dallamos és pozitív szemléletű dalt, dalokat énekelnénk, amiben az szerepel, mennyire szeretjük egymást, és együtt bármire képesek vagyunk, csodaszép jövőt teremtünk épp? Ha leragadunk (h)őseink tetteinél, akkor beleragadunk abba az érzésbe is, hogy küzdeniük kellett, szenvedni, áldozatokat hozni, és meghalni. Azt erősítjük, mennyire nyomorúságos a magyar nép, emberek sorsa, mintha végleg erre lennénk ítélve. Ha most hálát adunk nekik mindazért, tetteik elbagatellizálása nélkül, elismerve érdemeiket, hiszen nekik köszönhetjük, hogy itt vagyunk, majd a hátra helyett előre nézünk, hiszen innen lehet nagyot elrugaszkodni, akkor abban van fejlődési lehetőség. A vegetálásban, siránkozásban nincs, ne temessük magunkat. Induljunk el a fejlődés útján! Annyira erős nép vagyunk, képesek vagyunk rá!

Akiknél megjelentek a negatív érzelmek jelen helyzettel kapcsolatosan, ott érdemes lehet megnézni, honnan jön ez? Kié? Biztos, hogy az enyém? Vagy csak átvettem másoktól? A pánik, a félelem mennyire valós? És ha valós, az az enyém? Van már hasonló élményem, amelynek a kimenetele a jelenlegi állapotban félelmet kelt bennem? A saját megéléseim adnak alapot? Vagy a fent említett őseim történeteinek lenyomata indokolja? 

Az ítélkezés, neheztelés mások iránt, amiért nem azt teszik, vagy nem úgy....ahogy én azt jónak látom, gondolom a saját nézőpontjaim szerint.... Mi lenne, ha megengedésben lennénk ezzel, hogy mindenki azt tegye, amit önmaga szemszögéből a legjobbnak ítél meg? Van ráhatásod mások viselkedésére? Szerinted attól rosszabbul érzi majd magát, ha kifejezed felé nemtetszésed? Mi van akkor, ha csak önmagad rombolod ezzel a hozzáállással? Csak a saját viselkedésedre, gondolataidra van kompetenciád. De azzal nagyot teremthetsz, ha elindítod magadban és magad körül a pozitív gondolatok terjedését.

Mindenhol ítélkezek, ahol valakit rossznak állítok be, önmagamat pedig jobbnak nála. Lehetséges, hogy elég tudnom, hogy én jó vagyok, és nem máshoz viszonyítom a magam jóságát? Mi lenne, ha mind megtennénk a tőlünk telhető legjobbat? Mi van, ha a másik más nézőpontját elfogadnánk, minden neheztelés nélkül? Biztos, hogy az enyém a legjobb? Valószínűleg a másik is úgy gondolja...

Számomra megnyugtató, ha én a tőlem telhető legtöbbet megteszem önmagam és családom védelme érdekében. A többiek tetteire nincs ráhatásom, de ugye a hozzáállásomon tudok változtatni, hogy még jobban érezhessem magam a bőrömben. Mindenhol, ahol a szenvedést választottad és választod (az ítélkezéssel is mérgezed magad), a könnyed, örömteli élet helyett, hajlandó lennél elpusztítani és nem teremtetté tenni Isten tudja hányszorosan? Mi lenne, ha az örömteli, könnyed életet választanád a negatív dolgok, érzelmek, jövő bevonzása helyett? Szeretnénk belesüllyedni egy félelmetes valóságba, amit jelenleg a média és az emberek visszhangoznak? Mi van, ha teremthetünk jobbat? Valóban ennyire szörnyű a helyzet? Hogyan fordíthatnánk ezt át a mi oldalunkra? Hogyan teremthetne nekünk ez most valami kivételesen fantasztikusat? 

Érdemes lehet megnézni, voltunk-e már hasonló szituációban (most nem a karanténra gondolok, nézzetek csak a közvetlen családotok életére, helyzetére), valóban a karantén idézte elő, vagy már amúgy is efelé tartott az életed, szeretteid állapota? Éltél már meg nehézségeket az életedben, amelyeket megoldottál, átvészeltél, vagy akár még jól is jöttél ki belőle? Most miért ne sikerülhetne, ha egyszer már megcsináltad? Lásd meg, mit hozhat ez most számodra és a családod számára? És a jóra koncentrálj. 

Az otthonaitokban több időt tölthettek szeretteitek társaságában, amelyre eddig nem volt lehetőség a sok munka, utazás, elfoglaltságok miatt. Élvezzétek ki ezt, mert a gyerekek életében is fontos időszak a jelenlegi. A hiányotokat, amit eddig elszenvedtek, most pótolhatjátok, beszélgessetek velük, vegyetek részt az életükben, együtt tanulással, főzéssel, takarítással, kertészkedéssel, szanálhatjátok együtt a régi dolgaikat, hogy újak kerüljenek majd a helyükre, és megannyi szép emlék tárul majd elétek közben. Ha csak neked jut eszedbe bármi róla, akkor elmesélheted neki, mit kötsz adott dologhoz, ezáltal is közelebb kerülve ahhoz, aki állítólag a legtöbbet jelenti számodra. Egy közös filmnézés, miközben összebújtok, játékok, karaoke, torna együtt. Ne csak kiadd a feladatokat, hanem vegyél részt benne te is. Csináljatok ti is napirendet, hogy ne csússzatok szét a határidő nélküliségében, mikor már azt sem tudod, milyen napot írunk. Legyen minden nap más, de legyen benne rendszer is, hogy a gyerekek is érezzék azt, hogy rend van az életükben, nem csak nap telik nap után, ami mind ugyanolyan. Akár az is jó lehet, ha mindig reggel ültök le és beszélitek meg, kinek mihez van kedve ma? És ebben is lehet rendszer, pl. minden nap legyen reggel fél óra torna, és reggelente találjátok ki, milyen fajta? Esetleg jóga, zumba, erősítő, nyújtó, vagy x-boxon kinectes sport, mint pl tenisz, bowling, síelés, just dance....bármi, ami mozgás?

A fantáziátok szabhat csak határt, mi más lehetséges még? 

Élvezzétek ki az együtt töltött napokat, és nézzetek rá, mit tennétek másképp, mint eddig az életetekben? Amire most döbbentetek rá, mennyire jó tud lenni, mennyire hiányzott, milyen sokat ad lelkileg? Hogyan alakítanád át az életed a jövőt illetően? Milyen lehetséges megoldásokat látsz, amiben szerepel minden olyan, amit szeretsz? Mi lenne, ha erre összpontosítanál, a média helyett? Tervezd meg a jövőd, a jövőtöket! (szükséges erőforrások, idő beosztása, arányok - mire mennyit szánsz az életedből, mindennapjaidból?)

A másik hozzájárulás az otthon maradottak számára, hogy végre megpihen a testünk, amit eddig csak használtunk, kihasználtunk, terheltünk, és ő tűrt, gyógyította önmagát, de elfáradt. Mert nem figyeltünk oda. Mert csak hajszoljuk a pénzt, versenyben éljük az életünket, és közben a testünk szolgált és szolgál most is. Mindig. Megbetegíthetett volna sokszor, jelezve hogy állj le, de nem tette. Helyette most tömegesen arra kényszerülünk, hogy pihenjünk. Mi van, ha hálásak lehetünk ezért a kényszerpihenőért, amit magunknak nem adtunk volna meg? Jobb így, mint súlyos betegségben szenvedve, igaz? 

És végül, de egyáltalán nem kevésbé fontos szempont a lelki épülésünk. Aki család nélkül egyedül tölti ezeket a napokat, heteket, itt a lehetőség, hogy saját magában tegyen rendet. Családosoknak is érdemes erre időt szánni. Megkeresve, mi okoz örömöt, mi hiányzik, hogyan telik az élete, mi és ki vesz részt benne, jó-e így neki? Min változtatna, és hova vezethető vissza az, amiért nem úgy alakult eddig, amire valójában vágyott volna? Rengeteg videó, könyv és segítség található a neten, segítők online. Mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Itt az idő, hogy odafigyelj a testeden túl a lelkedre is. Mire vágysz valójában? Az az élet, amit eddig éltél, valóban kielégíti minden vágyad? Min változtatnál? Mi az, amiért hálás lehetsz? Tudjátok, "ha nem tudsz hálás lenni Istennek azért amid van, legyél hálás azért, amitől megmentett."

Nézzetek rá erre a "történelmi eseményre" úgy, mintha egy hatalmas kapu előtt állnánk. Egyedül senki sem mer belépni, mi várhat odaát? Az ismeretlen félelmetes lehet, de magában rejti a lehetőségek teljes tárházát! Most együtt kéz a kézben....lépjünk hát!

Szép napokat nektek,

Anita