Levél gyermekemhez

Szia Kedves!

Talán meglepődtél, amiért levelet írok neked, mikor el is mondhatnám. Mégis ezt teszem, mert sokszor leírva átütőbb erejű a mondandóm. És talán mert félek is. Tőled, mindenkitől, a világtól, gonoszságtól, kudarcoktól.

Olyan pici vagy, csodállak, amiért mégis itt őrködsz felettem. Amiken együtt keresztülmentünk... én vagyok a felnőtt, mégis te vigyázol rám, mert én képtelen voltam. Hagytam, hogy bántsanak újra és újra. Megbénultan vártam a végét és nem tettem semmit. Te voltál, aki gondosan elkezdtél falakat építeni körénk és én mögé bújhattam. Köszönöm. Hálás vagyok érte, mert biztonságosnak éreztem ebben a gonosz világban. 

Most mégis arra kérlek, engedd meg, hogy felnőttként átvegyem az irányítást és lebontsam a falakat, amiket építettél körénk. Tudom, milyen sérüléseket, traumákat éltünk meg. De ha bezárjuk magunkkal ezeknek a fájdalmát, akkor elmúlik az élet anélkül, hogy éltünk volna. Kérlek legyél újra önfeledt gyermek és hagyd, hogy vigyázzak rád, és meghozzam a döntéseket az életünkben úgy, hogy az mindkettőnk számára jó legyen. 

Hiába okolunk a kudarcainkért másokat, mert bántottak bennünket. Kihelyezhetjük a felelősséget rájuk, amiért képtelenek vagyunk örömben élni. Azonban ha ezt választjuk, magunkat korlátozzuk a sikerben, a boldogság megélésében. Benne tartjuk magunkat ebben a mérgező "bosszúhadjáratban" feltételezve, hogy látva a szenvedésünket, ettől nekik rosszabb, hiszen nincsenek feloldozva bűneik alól. Engedd kérlek el. Tudom, hogy mélyek a sebek, de csak akkor tudnak begyógyulni, ha elengeded az ellenállást. Hiába tartod életben a fájdalmat, csak hogy büntesd őket, nekik mindegy. Magadat és engem rombolsz ezzel. 

Értelek, hogy félsz. Megengedni, hogy szeressenek és szeretni falak nélkül. Sebezhetővé válsz. Reménytelennek tűnik. Én is félek. Kilépni az odúból, ami eddig vélt biztonságot nyújtott. A félelem azonban visszatart az álmainktól, megbénít. Kizár az életből, amit élhetnénk. 

Tudom, hogy fáj. Sírj, ha az oldja a feszültséget, jót tesz. Utána pedig kérlek lépjünk tovább együtt kéz a kézben, ahogy megszülettünk. 

Megvédelek, nincs mitől félned. Ha én elgyengülök, tudom, hogy odafenn vannak, akik vigyáznak ránk. Nem engedem többé, hogy bántsanak. Bízz bennem kérlek.

Szeretettel ölellek.

(fotó: Pinterest)