Te mit választanál?

Kerültél már olyan helyzetbe az életed során, ahol mást súgott a szíved, mint az eszed? Biztos vagyok benne, hogy a válasz mindenkinél az Igen.

Nagy dilemma, mi a helyes út ilyenkor. Személyiségtől függ, ki hallgat szinte mindig az eszére, racionális gondolkodással mérlegeli, mi a jó számára a jövőjét nézve. Egy másik személyiségtípus épp érzelmesebb, és szinte kivétel nélkül aszerint hoz döntéseket, akár szerelmesen vagy esetleg dühből. Aki már kicsit is figyelte önmagát, mi motiválja a választásaiban, és mire fókuszáljon, az valószínűleg több szempontból megnézi az adott helyzetet, nehezebb a döntés is ezáltal, illetve a nehézség talán nem is jó szó, több időt vehet igénybe, mire mindent megfontol. Persze ez sem feltétlen igaz, ha már kialakult egy rutin erre, és attól is függ, épp milyen kérdésben szükséges választ adnia. Nyilván ha megkérdezik, milyen kávét kérsz, csípőből rávágod, hogy mit szeretsz. Azonban, amikor érzelmileg érintett vagy a témában, más is kapcsolódik a választásodhoz, akkor már nem reflexszerűen jön a válasz. 

Te melyik csapatba tartozol? 

Amikor az első kettő van érvényben, a végkimenetel lehet ilyen is olyan is, nincs recept rá. Mész a berögzült mintáid szerint. Elképzelhető, hogy megbánod, és hamarosan vissza is állítod az előtte lévő állapotot (ha még nem késő, hiszen a másiknak is van szabad akarata). Amikor az utóbbi, vagyis a mérlegelés a jellemző működésed, akkor tudatossá teszed a döntésed, és vállalod annak felelősségét. Persze az első kettőnél sem kizárt a felelősségvállalás, de jobban áthárítható a másikra, illetve fennáll a veszélye, hogy a válasz nem szolgálja a javadat. Legalábbis nem feltétlen látod meg ezt benne elsőre. A jó hír, hogy minden esetben van választásod újra és újra. Nincs rossz vagy jó döntés, csak döntés van. És ha mégsem  tetszik az az irány, akkor választhatsz másikat. Ezzel a szabadság érzését szeretném érzékeltetni, a saját nézőpontom szerint egy kapcsolat fennállásáért érdemes dolgozni magunkon, és ha a másik is ezt teszi, akkor mehetünk egy irányba életünk végéig. Azonban, amikor már az egészségünket veszélyezteti, amikor már testi tünetek jelennek meg, mert nem akarjuk észrevenni a problémát, ellenállunk annak, hogy szembenézzünk önmagunkkal, ezért a testünk jelez, na akkor ideje változtatni. Persze ezt nem feltétlen kell megvárni. A test betegségei elég drasztikus változásokra ösztönözhetnek. Érdemes lehet már a korábbi, apró jelekre figyelni, mint gyakori stresszes nehézlégzés, remegés,  mellkasban szorítás, gyomorpanaszok, torok, állandó fáradtság, aluszékonyság vagy épp alvásproblémák... 

Amikor megfigyeled magad adott helyzetben, és befelé nézel, akkor jelen vagy abban a pillanatban, átéled, átérzed és képes vagy onnan jó döntéseket hozni. Amikor átsiklasz ezek felett, mert nem akarsz odafigyelni, vagy mert nincs is rálátásod, hiszen más mozgat (érzelmek, mások nézőpontjai), akkor kevésbé vagy jelen, csak teszed a megszokott lépéseket.

Mi lenne, ha megállnál kicsit, és megnéznéd te is, mi van most benned? A legutóbbi vitád milyen érzelmeket hozott ki belőled? Hol érezted a testedben? Ha most vagy benne, könnyebb átérezni, megfigyelni, mint visszaidézni utólag. Próbálj meg esetleg akkor ebben tudatos lenni, észrevenni, hogy ez egy ilyen helyzet. Mit érzek MOST? Ezek az érzelmek miből erednek? Mi volt, ami pontosan beindította ezt nálam? Mi volt hasonló az életemben korábban, amikor ilyet éltem meg érzelmileg? Ha ez düh, szorongás, félelem, akkor mitől jött ez felszínre bennem? Valós vagy feltételezett a félelem? Neki szól a dühöm, indokolt a jelenlegi helyzetben, vagy egy korábbi megélésem indulatai törtek fel a mostani beszélgetés egy bizonyos mondatától? Mitől érzem szorongásnak ezt most? Talán korábban kerültem egy sarokba szorító helyzetbe és most egy érzelmi kivetülés, egy szó felidézte azt bennem és már onnan reagálok, mintha újra ugyanabban a szituációban lennék? 

Általában a Nem a válasz. NEEEM , teljesen jogos a jelenlegi reakcióm, és igen, a másik rászolgált. Biztos, hogy ez igaz? Egészen biztos? Vagy épp sértettség beszél belőled? Byron Katie kérdésével élve: Mi lenne veled a történeted nélkül?

Ha csak tisztán a jelenlegi szituációban létezel minden korábbi sérülés hirtelen eltűnne, akkor is úgy látod ezt, hogy a másik hozta ki belőled? Nézz rá, milyennek látod? Mit tesz? Vajon miért teszi azt? Indokolt volt az esetleges támadásod? Vagy a védekezés? Valóban támadás ért? Vagy csak te élted meg annak? 

Mi van akkor, ha végiggondolod a kapcsolatod, ahol felmerül a mérlegelés igénye: a gondolataid azt diktálják, hogy menekülj, hogy szállj ki, engedd el, lépj ki, a szíved pedig ragaszkodna hozzá? Megnézed-e, hogy vajon miért épp ő került az életedbe? Mit mutatott eddig és mit mutathat rólad még ezután? Mit tanultál a kapcsolatotokból? Ez lehet baráti, családi, párkapcsolati... Ne szűkítsd le a kört. 

Amikor kilépnél, mi tart benne? Ha nem érzed hozzájárulásnak a kapcsolatot, akkor mi lehet az a jó számodra, ami mégis benne tart? Hiszen kell lennie valaminek, különben már lezártad volna. 

Amikor mérlegelsz, mit nézel? Hogy neked mit ad? Vagy hogy érzelmileg el tudnád-e engedni? Vagy hogy mi lesz vele, ha elszakítod a szálat? 

És ha megnéznéd azt is, hogy a tested mit súg? Milyen érzelmek érkeznek a testedbe, mikor magára a kapcsolatra gondolsz úgy egészében? Nem kiemelve a kellemes, csodás vagy a nehéz, feszült perceket, hanem összességében? Ha behunyod a szemed és befelé figyelsz, mit üzen a tested? Idézd fel a kapcsolatod és érezd. Feszült lesz, és összehúzza magát, vagy kienged és mosoly ül az arcodra, boldogság? Szerelem érzése árad át a testeden, vagy szorítja valami a mellkasod? A torkodban gombóc jelentkezik, vagy átmelengeti a tested valami kellemes érzés?

A tested nem hazudik. Könnyű vagy nehéz, amit érzel? 

A gondolataid meghatározzák a másoktól átvett nézőpontok. Egészen pici korod óta kapod az ívet, mi a helyes szerintük, és követed vagy épp ellenállásból fókuszálsz arra, amit nem is szeretnél. Befolyásolhatják a döntéseidet, választásaid, és nem feltétlen az érkezik, ami számodra valóban a legnagyobb hozzájárulás, mert nem önmagadból működsz. Ahhoz, hogy a saját nézőpontjaid érvényre jussanak, hogy megtaláld, mi számodra az igaz, azt komolyabb önmunkával, terápiás segítséggel érheted el. Levetkőzhetőek mások nézőpontjai, azok a hitrendszerek, amelyek meghatározzák az életed, mégsem tesznek boldoggá. Hogy tehetnének, ha nem is a tiéd? Mi minden lehet másé, amit csak átvettél? A hitrendszereken, működési módokon (reakciók milyenségén) túl érzelmeket is átvehetünk a környezetünktől. Ha a másik kapcsolata nem működik és arról beszél, annak az energiáját közvetíti felénk, hogy milyen rossz neki, akkor akár együttérzésből, sajnálatból, vagy épp egy olyan programból, hogy ha neki ilyen rossz, nekem hogy lehetne jó, milyen már, hogy itt örömködök a sajátomnak, mikor ő majd belehal az övébe, hát levetítem a sajátom is rossznak, és már azzá is tetted. Annak az energiáját viszed a kapcsolatodba, mert a szüleidé sem működött, a barátnőd is boldogtalan, a haverod is állandóan panaszkodik, szenved... nem "bánthatod" őket azzal, hogy megosztod vele/velük, hogy te boldog vagy, hiszen nem ezt várják tőled. Talán azzal segíthetsz, ha együttérzésed fejezed ki az által, hogy neked is milyen nehéz? Vagy talán még rosszabbat festesz le, hátha attól az övé kevésbé tűnik annak? De attól még az! Mi lenne, ha felvállalnád, hogy a te kapcsolatod jól működik, csak rajtad, rajtatok múlik. Ha pedig úgy érzed, mindent megtettél és mégsem érzed benne jól magad, még mindig ott a választásod szabadsága. Kiléphetsz belőle, esetleg elmehetsz terápiába, hogy miért vagy egy ilyen kapcsolatban, mikor nem erre vágysz, elmehettek mindketten terápiára vagy mediátorhoz, ha családi vagy párkapcsolatról van szó.

Engedd meg, hogy a lehetőségek megmutatkozzanak előtted!

Amennyiben a mérlegelés sem hoz megoldást, kérj segítséget. Akár szakembertől, akár a Teremtőtől, az Univerzumtól, mutassanak utat. Mi más lehetséges még ezen kívül számomra, mint amiben most vagyok? Hogyan  lehetne ennél jobb? Milyen hozzájárulás van ebben számomra, amit eddig nem vettem még észre? Mi a tanítás nekem ebben?...bármit kérdezhetsz, ami csak felbukkan.

Kérdezz, kérdezz, kérdezz és a válasz megérkezik, csak nyisd ki a szíved, lelked és engedd meg, hogy megmutassa magát. 

(Fotó: Pinterest)

(Amennyiben megosztanád a gondolataidat, érzéseid másokkal is, illetve segítenél másokon a pozitív, támogató, megértő, szeretetteljes hozzáállásoddal, akkor Facebookon a most induló /lótuszvirágos/ "Léleksimogató" zárt csoportban megteheted, mindenképp hozzájárulás lesz számukra. A meghíváshoz kérlek jelentkezz nálam. Köszönöm!)