Tomi és a Gézengúzok

Tomi ma is vidáman kelt, hiszen süt a nap odakint, reggeli után indul is az iskolába. Anyukája elkíséri, majd a kapuban elköszönnek egymástól. Tomi valami nagyon nehezet érez a mellkasában. Mi lehet ez? Félelem? A búcsúzás szomorúsága? Próbál nem figyelni rá, és elindul be az osztályába. Ott már a többiek hangos nevetésére és kiabálására érkezik. Mindenki beszél, a lányok épp egymásról, mert Julcsi ruhája ugyanolyan, mint Pannié. Ez pedig a lányoknál tragikus, azzal igyekeznek enyhíteni a problémát, hogy mindig annak mondják, hogy neki áll jobban, akivel épp beszélnek.

A fiúk épp almát dobálnak , néha leesik, akkor fociznak vele, majd újra kézbe kerül.

Tomi elfoglalja a helyét a padban, kipakol az órához, mikor is egyre jobban érzi a gyomrában azt a növekedő gombócot, ami szinte már égeti a kis testét. Ekkor érkeznek meg hozzá a Gézengúzok. A tanárnő hívja így őket, mert mindig rosszalkodnak, így rajtuk maradt ez a csoportnév. Öten tartoznak közéjük. Lajos, a fő hangadó, utána mennek a többiek (Gyuri, Pisti, Frici és Karcsi). Lajos már ovi óta egy csoportba, majd osztályba jár Tomival. Már ott kötekedett vele párszor, mert Tomi ügyesen focizott, szerették a többiek, főleg a lányok, mert hát valljuk be, igen igen jóképű fiúcska, és így legalább olyan népszerű, mint Lali, aki kevésbé volt külsőre figyelemre méltó, a viselkedésével szerette volna ezt kompenzálni. Szóval Lali szeretett volna egyedül lenni a középpontban, hogy csak rá figyeljenek, felnézzenek rá a többiek, ő legyen a legjobb, legkiemelkedőbb. Addig nincs is ezzel gond, míg nem szeretne másokat elnyomni céljai elérése érdekében. 

Az iskolában sem volt másképp. Gyűjtött maga mellé pár srácot, hogy velük együtt alázza le a többieket gúnyos megjegyzéseivel, amitől ő erősebbnek érzi magát, ezzel leplezve gyenge lábakon álló önbizalmát. Otthon ő volt a kicsi, akinek hangosnak kellett lenni, hogy foglalkozzanak vele. A bátyja sikeres volt mindenben, és a szülei istenítették őt, ezért Lali csak másodhegedűs maradt mindig, ezt igyekezett kompenzálni az osztályban azzal, hogy majd ott ő lesz az első és leginkább figyelemre méltó. Sajnos nem az osztályzataival vívta ki maga számára a dicsőséget. Gorombaságát ügyesen titkolta a tanárok, szülők előtt, mindenkivel bájolgó, kedves volt, amíg ki nem mentek a teremből. Senki sem gondolta volna, milyen gonoszság rejlik benne. De vajon tényleg gonosz volt? Vagy csak szeretett volna ő is figyelmet kapni másoktól, ha otthon kevés jutott neki? Félt, hogy gyengének tartanák a többiek, ha kedves a többiekkel? Pedig abban rejlik a legnagyobb erő!

Na de térjünk vissza Tomihoz, nekünk ő a hősünk. És hogy miért? Mert olyan erős volt, hogy arról még ő sem tudott. És hogy miért? Na nem azért, mert mindenkit lebirkózott, vagy megvert volna. Nem is cipelt szekrényeket. Hanem mert a szíve tele volt szeretettel, és megértéssel, elfogadással, ami olyan erőt adott neki, hogy minden bántást elbírt. Ez volt az oka annak, hogy meg is találták őt a Gézengúzok szinte minden szünetben, és az udvaron is. Olykor a padról lökték le a füzeteit, könyveit, ceruzáit a földre, a koszba, hol télen a sáros cipőjükkel ugráltak a székén, hol elvették az ebédjét, amit anyukája csomagolt neki, hol rávették, hogy vegyen nekik enni a büfében a saját pénzén, máskor meg a táblára írtak rá olyan jelzőket, amiket a nyomdafesték sem tűr el. A többiek mit tettek eközben? Semmit. Elhitették magukkal, hogy nem olyan nagy gond ez, Tomi is biztos poénnak veszi és nevettek rajta ők is. Holott legbelül mind érezte, hogy ez nem helyénvaló, itt valami gonosz dolog történik. Közbeavatkozni azonban nem mertek, örültek, hogy nem ők a gúnyolódás tárgya. 

Tomival néha elhitették a Gézengúzok, hogy a barátai annak érdekében, hogy Tomi odaadja nekik, amije van. Azért tette ezt, hogy befogadják őt a Gézengúzok csapatába. Ki tudja miért, de szeretett volna közéjük tartozni, talán mert arra vágyott, hogy fogadják őt el olyannak, amilyen. Kedvesnek, szerénynek, jó lelkűnek. Na de ez csak arra volt elég a Gézengúzoknak, hogy ezt a sok jó tulajdonságot a maguk hasznára fordítsák. Egy ilyen fiú nem illik a Gézengúzok közé. Oda olyanok csatlakozhatnak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül bántanak másokat, rosszalkodnak a tanárokkal is akár. Egy olyan, mint Tomi legfeljebb arra lenne nekik jó, hogy a balhét elvigye, amikor lebuknak a tanárok előtt.

Tomi gyomra mindig összeszorult, ha közeledtek felé, nem tudhatta, mi vár rá aznap.

Anyukájának sosem árulta el, mi zajlik az iskolában, mert tudta, ha megtudják, akkor esélye sem lesz arra, hogy a barátaivá váljanak, pedig máskülönben nem szűnnek meg az osztály előtti megaláztatások. Szörnyen érezte magát, mikor Lali "viccén", amiben Tomira valami csúnyát mond, mindenki nevet. Egészen picinek érezte ilyenkor magát, szeretett volna láthatatlanná válni, eltűnni az osztályból. Sajnos ez nagyon sokszor előfordult, amiből a tanárok semmit sem vettek észre, mivel akkor csinálták, mikor felügyelet nélkül maradtak. Mintha mindig erre a pár percre vártak volna.

Tomi minden nap azt várta, hogy kicsengessenek és hazamehessen, ahol szeretik őt.

Egyik nap anyukája egy másik szülőtől megtudta, mit tesznek Tomival, és mikor hazaért, rákérdezett. Tomi tagadta, még akkor is védte a Gézengúzokat, de anyukája megerősítést kért más szülőktől is, és így teljesen biztossá vált számára az iskolai helyzet. Ezután Tomi ellenkezése hiábavaló volt, az anyai szív nem tudja elviselni, ha bántalmazzák a gyerekét. Megkereste Lali szüleit, akik először tagadtak, majd Tomira mondtak olyan dolgokat, amit sosem tenne meg, maximum önvédelemből. Egyértelművé vált Tomi anyukája számára, hogy a szülőkkel nem jut semmire, itt változást elérni talán még a tanárok segítségével tud, ezért elment az osztályfőnökhöz, hogy megkérje, figyeljen kicsit jobban a gyerekekre, hogy mi történik szünetben. Sajnos ennek az lett a következménye, amitől Tomi a legeslegjobban tartott. A tanár elővette a Gézengúzokat, beszélgetett velük, és bár büntetést nem kaptak, Tomit büntették utána azzal, hogy tornaórán fejbe dobták, nekimentek, fellökték...

Mivel a helyzete rosszabb lett, Tomi megkérte édesanyját, hogy többé ne tegyen ilyet, mert megoldás helyett csak még jobban rászálltak a többiek. Anyukája megígérte, hiszen nem akar rosszat a fiának, csak segíteni szeretett volna, mert annyira szereti, hogy fáj a szíve érte.

Teltek múltak a hetek, hónapok. Tomi nagyon sokat betegeskedett, mert akkor otthon maradhatott. Nem talált más eszközt, minthogy a testét legyengítse. Alig evett, szomorú volt és félt iskolába menni.

Édesanyja keresett másik iskolát, ahova elvihetné, de Tomi félt attól, hogy ott is bántani fogják, akiket még csak nem is ismer. A Gézengúzokat legalább ismeri, és valamennyire tudja, mire számíthat tőlük.

Tomi lelke egyre sebzettebb lett, ahogy teltek a hónapok, édesanyja tanácstalan volt.

Amikor összefutott a Gézengúzokkal, azok a szemébe sem mertek nézni, ha mégis megállította egyiket másikat pár szóra, akkor nyájasak voltak vele, mintha mi sem történne az iskolában.

Ekkor támadt Tomi anyukájának az az ötlete, hogy ha az iskolai helyzetre nincs ráhatása, Tominál kell változást elérni, elviszi hát egy szakemberhez, aki a lelkeket gyógyítja meg. Tomi nagyon félt, mi várja ott őt, nem akart beszélni sem a történtekről, hibásnak érezte magát, talán kiprovokálta az egészet, nem is a Gézengúzok hibája. És mikor védeni próbálta magát, mondott ő is csúnyákat rájuk, ha ez most kiderül, akkor anyukája biztos csalódik benne és haragudni fog. Félt ettől az embertől, akihez épp tartottak iskola után.

Amikor ajtót nyitott, Tomi meglepődött. Egy fiatal mosolygós kedves lány állt ott. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy orvos. Hogy gyógyít ő lelkeket? Jobban el tudta képzelni a lányt csacsogni a barátnőivel, mint komoly szakkönyvekkel a kezében. Viszont így már nem félt egyáltalán. A lány, aki bemutatkozáskor felfedte, hogy Emesének hívják, olyan kedves volt vele, mint az anyukája. Nem erőltetett semmit, csak olyat kért, hogy rajzoljon, meg játszanak el egy szituációt kavicsokkal vagy bábukkal. Valójában nagyon tetszett neki minden alkalom, mikor nála jártak, mintha szórakozni mennének, és lenne egy új barátja. Tomi nagyon megkedvelte Emesét. Emeséből áradt a szeretet, és ez Tomi lelkének nagyon jót tett. Úgy érezte, megerősítést kapott arra, hogy ő igenis jó úgy, ahogy van, nincs vele baj, nem tett rosszat és nem hibás. Igenis szeretnivaló és értékes. Egyre erősebbnek érezte magát, és a foglalkozásoknak köszönhetően Tomi egyre inkább kiállt magáért anélkül, hogy verekednie kellett volna, vagy olyat tenni, amiért büntetés jár az iskolában.

Kezdetben a bántások ritkultak, majd teljesen megszűntek.

Azt vette észre anyukája, hogy már eltelt fél év, és Tomi nem volt beteg. A jegyei is jobbak lettek, eszik rendesen és a hangulata is javult. Online játék közben összebarátkozott hasonló korú kisfiúkkal, akikkel baráti szinten beszélgetnek, volt akivel a szülők közreműködésével még találkozni is tudott párszor. Ezek a gyerekek is segítettek feldolgozni Tomi iskolai történéseit. Együtt nevettek rajta egy idő után, ha szóba kerültek a Gézengúzok. Lali idővel szeretett volna már barátkozni Tomival, mert a népszerűsége is egyre nőtt, fordult a kocka, a Gézengúzok tettek volna meg mindent azért, hogy  Tomihoz tartozzanak. Érdekes, ugye?

Teltek az évek és Tomi elballagott az iskolából, majd a gimnáziumot is elhagyva egyetemre ment. Orvosként másokon segített, rengetegen mentek hozzá. Szerette a munkáját és a családját, sikeres ember vált belőle.

Hogy a Gézengúzok mire vitték? Nos, Lali piti bűnöző lett, és többször volt már börtönben. A többiek idővel eltávolodtak tőle, mert felismerték, hogy ez a hozzáállás nem visz semmi jóra. Nem voltak barátai, csak bűntársai. Boldogtalan volt és magányos. Szegény elkallódott, pedig akár nagy ember is válhatott volna belőle, igazi vezető.

Hogyan végződhetett volna másképp?

Lali nem rossz ember, csak senki nem volt mellette, aki erre rávilágítson. 

Ki tudja... talán pusztán szeretetre vágyott, mint mindenki más, és ehhez nem a legjobb módszert választotta. 

Öleljétek meg egymást, hogy érezze a másik, szeretve van, akkor is, mikor úgy gondoljátok, a legkevésbé érdemli meg. Mert épp azoknak van leginkább szüksége rá.

Szeretettel ölellek.